Az oldal jelenleg ZÁRVA van!
Kérem próbálkozzon újra egy későbbi időpontban.

www.theobudapest.hu/rolunk

 

Szenvedélyes vagyok, kreatív és néha bosszantóan eltökélt. Nem hiszek abban,
hogy sorsok előre meg lennének írva – épp ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy kitartó
munkával, egészségesen naiv optimizmussal bármit elérhetünk. Amikor tervezek,
előttem vannak azok a nők, akiket ismerek, akik mindig is inspiráltak és pontosan
ebben a szellemben élik az életüket. Olyan táskákat álmodok meg, melyek sokkal
többek egyszerű kiegészítőnél, szeretném, hogy viselőjük igazán különlegesnek
érezze magát tőlük. Mindemellett olyan ún. „statement” darabok tervezésére
törekszem, melyek felülírják a hagyományos – táskákról alkotott – elképzeléseket.

 

Amikor a kisfiamat vártam eldöntöttem, hogy soha többet nem lesz olyan
munkahelyem, ahol nem érzem jól magam, és mindig lesznek előttem
megvalósításra váró tervek. Félretettem az egyetemi diplomám, és gyakorlatilag
elölről kezdtem mindent. Újra beiratkoztam az iskolába divattervezést tanulni, és
bíztam benne, hogy az út, amin elindultam, majd kellő fogódzókat kínál a
továbbiakhoz.
Szeretek stabilan és lehetőleg több lábon állni, így már hosszú évek óta dolgozom
Brand managerként eleinte hazai, majd később nemzetközi divatmárkákat
képviselve.
Minden új feladatban lehetőséget láttam, még akkor is, amikor a kezdetek kezdetén
megkaptam, hogy amit csinálok az visszalépés.
A tervezést szabadidőmben folytattam. Egy esküvőiruha-kollekció volt az első
munkám, eleinte ezen a vonalon szerettem volna elindulni.
A táskák ötlete spontán jött. Aki ismer tudja, hogy imádom őket, de alig találok olyat,
ami igazán megfelelne az ízlésemnek. Úgy voltam vele, hogy ennél mi sem
egyszerűbb, tervezek egyet magamnak. Ez számomra is újdonság volt. Igyekeztem
felkészülni minden kihívásra, ezért rengeteget olvastam a témában, mert amellett,
hogy profikkal dolgozom együtt, fontosnak tartom, hogy minden munkafolyamatot
tökéletesen átlássak.
Már szinte minden kész volt, de a név kapcsán nem jutottam dűlőre. Aztán isteni
sugallatként jött az ötlet, így végül a THEO márkanév a nevem első és utolsó
betűiből született.

 

Remélem hamarosan benned is egy új THEO táska-tulajdonost köszönthetek,
kellemes időtöltést kívánok az oldalon.
Üdvözlettel,

 

Tóth Enci
Tervező